Bulgária, 2019. április 3-7.

Bozsogi Diána, Viga Orsolya

Mit kezd egymással 15 intézetvezető, akik a vezetésről jöttek össze beszélgetni, és vezető nélkül maradtak?

2005 októberétől gyűlnek össze a világ minden tájáról a Gestalt szervezetek vezetői, hogy kifejezetten azokról a témákról cseréljenek tapasztalatokat, amik vezetési kérdésekhez kapcsolódnak. Milyen vezetési kihívásokkal szembesülünk, és hogyan oldjuk meg őket? Hol milyen a vezetési struktúra? Milyen finanszírozási modellek léteznek? Melyik országban hogyan szabályozzák a pszichoterápiás szakmát, és hol hogyan van helye ebben a Gestalt-terápiának? Ki milyen szempontok mentén választ új kiképző tanárokat, és hogyan képzi őket? Hogyan zajlik a diákok értékelése? Milyen válaszaink lehetnek nekünk Gestalt-terapeutáknak és intézetvezetőknek a jelenkor politikai és társadalmi-szociális kihívásaira? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések mentén zajlott az eszmecsere Bankya városában, Szófia mellett idén áprilisban.

Kétévente szervezték eddig a konferenciát, a szervezés rotálódott – minden alkalommal a találkozó utolsó blokkjában állt össze a következő alkalmat szervező csapat. Az intézetvezetők találkoztak már Dániában, Görögországban, Magyarországon és Lengyelországban. 

2019-ben Magyarországról hárman érkeztünk erre az összejövetelre: a Magyar Gestalt Egyesület elnöke képviselte a nemzeti non-profit Gestalt szervezetet, mi ketten pedig a Budapest Gestalt Intézetet, ami a Gestalt-terapeuták képzéséért felel. Ez a szervezet igen friss, nemrég alapítottuk, így ezernyi kérdéssel, aktuális témával felpakolva indultunk útnak. 

Az idei konferenciára kifejezetten kevesen jöttek el, 16 résztvevővel családias légkörben zajlott. A szervezők ezúttal úgy döntöttek, nem készítenek előzetesen programtervet, hanem a résztvevők maguk alakítják ki közösen a menetrendet, és töltik fel témákkal az első délutánon. Ehhez járult hozzá az a szerencsétlen körülmény, hogy a főszervezőnek váratlanul haza kellett utaznia a konferencia kezdete előtt, így a csapat vezető nélkül maradt. 

A résztvevők bizonyos szempontból elég heterogének voltak: földrajzilag (Új-Zéland, Egyesült Államok, Európa sok országa képviseltette magát), életkorban (a harmincas intézetvezetők mellett megjelent az idősebb korosztály is: pl. az egyik résztvevő beszámolt a 60 éves fia szívinfarktusáról), vagy a szervezet életciklusát tekintve (a legfiatalabb szervezet 1,5 éve alakult, a legidősebb 43 éve), és a résztvevők között volt egy meleg házaspár is. Ugyanakkor a teljes résztvevői kör kizárólag fehér, középosztálybeli, liberális politikai nézeteket valló emberekből állt. 

A kis létszámra való tekintettel első nap úgy döntöttek, a nagycsoportban együtt birkóznak meg a program összeállításának feladatával. Összegyűjtötték a résztvevők számára izgalmas témákat, és megállapodtak a napi program időzítésében. Az egyik legizgalmasabb programelem a gestaltos konferenciákon jól bevált process group lett – az 5-7 fős napzáró kiscsoport lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők ebben a támogató körben visszatekintsenek az aznapi történésekre, és hogy ők személyesen hogy élték azokat meg.

Mi ketten némi késéssel érkeztünk, és már kész programterv fogadott. Csalódottan láttuk, hogy a minket mint friss intézetvezetőket foglalkoztató praktikus kérdések hiányoznak a listából.

A vezető nélküliség bizonytalansága a kezdetektől érezhető volt, és végigkísérte a 4 napot. Az önszerveződés sok esetben izgalmas és produktív tud lenni, de az előzetes program és struktúra hiánya, az eltérő egyéni igények és érdekek jelenléte, plusz a rendezvény vezetőjének kiesése megterhelte még ezt a jelentős tapasztalattal bíró csoportot is. Miközben tartalmilag egy izgalmas nap zajlott, első este mindhárom kiscsoportban megfogalmazódott a frusztráció, az elégedetlenség és az igény, hogy valami másképp történjen. 

A második napon egy hosszabb bejelentkező körrel indultunk, ahol többek között előkerült annak a dilemmája, hogy ahhoz, hogy jól legyünk együtt, személyesen kell kapcsolódnunk – de ha ebből túl sok van, akkor az a tartalom rovására megy. Nem vagyunk terápiás csoport, de a személyes kapcsolódás egy szintje szükséges gondolataink, kérdéseink, kétségeink megosztásához. Miután az első blokkban valóban egymásra odafigyelve foglalkoztunk a csoporttagok érzéseivel és igényeivel, több döntésre is jutottunk: egyrészt kiegészítettük a tárgyalandó témák listáját, másrészt megbontottuk a korábbi tisztán nagycsoportos működést, és párhuzamos kisebb csoportokban dolgoztunk tovább egész nap. Ezek a változások növelték mind az elégedettséget, mind a biztonságérzetet a csoportban.

Érdekes együttállás volt, hogy a résztvevők mindegyike, sokféle ok miatt, de kifejezetten tartózkodott attól, hogy belépjen a vezető szerepbe. Ki azért, mert annyiszor teszi ezt máshol vezetőként, hogy most pihenni akart és mezei gondtalan résztvevőként jelen lenni; ki azért, mert buzogott benne az elégedetlenség, és próbálta visszafogni kritikus énjét; ki pedig éppen azért, mert első alkalommal, kevesebb tapasztalattal nem olyan könnyű belépni a “nagy öregek” közé. Ebből (is) lett aztán a legerősebb alak a konferencián a bizonytalanság. A folyamatos hezitálás jellemezte a csoport tagjait: mondjam vagy ne mondjam, van felhatalmazásom vezetni vagy nincs, konszenzusra jutottunk-e már vagy még nem, akarok-e vezetői felelősséget vállalni vagy inkább megpihennék, azzal segítek magamnak és/vagy a csoportnak, ha kezdeményezek vagy inkább ha követem a többieket?

Nem kevés kihívással küzdöttünk meg e 4 nap alatt, és közben számos izgalmas tapasztalattal lettünk gazdagabbak, személyes és szervezeti szemmel is. Érdekes volt látni, hogy a különböző országokban mennyire más fázisban jár a Gestalt-terápia: sok helyen (USA, Skandinávia) 30-40 év után a megújulás, fennmaradás, utódlás a téma, mi itt Magyarországon pedig éppen a növekvő, terjedő fázisban vagyunk, egyre nagyobb ismertséggel. Megerősödtünk abban is, hogy milyen jó, hogy az egyik legerősebb vezetői kihívás, a “vezető magányossága” elkerül minket: mivel kettős ügyvezetéssel dolgozunk, ez a másokat frusztráló jelenség számunkra ismeretlen. Ezt mások is kiemelték, számukra épp ez adott inspirációt. 

Összességében a fenti bonyodalmak ellenére mi elégedetten búcsúztunk. Kaptunk válaszokat a kérdéseinkre, jól esett a sok támogatás tapasztaltabb kollégáinktól, és tele vagyunk ötletekkel, inspirációval, tenniakarással. Hamarosan belevetjük magunkat egy közép-európai találkozó szervezésébe.

Személyesen az érintett meg bennünket, hogy gestaltosság és vezetői szerep ide vagy oda, szakmai énünk mögött mindannyian végső soron emberek vagyunk: vágyakkal, félelmekkel, különböző igényekkel, személyes történettel, fáradtsággal, esetleg aktuális veszteséggel, amik mind hatnak ránk. Mindannyian a magunk tökéletlenségével vagyunk jelen egy ilyen szakmai rendezvényen is.

Szakmai szempontból pedig megerősödött a vezetés és a tiszta keretek fontossága ahhoz, hogy a résztvevők kellően biztonságban érezzék magukat ahhoz, eredményesen tudjanak dolgozni (Nevis, Backman & Nevis, 2003).

Szakirodalom:

S. M. NEVIS, S. BACKMAN, E. NEVIS (2003): Connecting Strategic and Intimate Interactions: The Need for Balance. Gestalt Review, 7(2):134-146.